Bemutatkozás

Túri Márta Dóra felnőtt klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta vagyok.

A Szegedi Tudományegyetemen személyiség-és klinikai pszichológia, valamint kognitív-és neuropszichológia szakirányokon végeztem pszichológusként, majd a Semmelweis Egyetemen felnőtt klinikai szakpszichológusi képesítést szereztem. Ezt követően a Tündérhegyi Pszichoterapeuta szakvizsgára felkészítő képzést, valamint a Fókuszált Pszichodinamikus Pszichoterápia módszerspecifikusképzést végeztem el, és 2020-ban pszichoterapeuta szakvizsgát tettem.

Klinikai gyakorlatomat a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikáján szereztem, ahol közel 10 évig a legkülönbözőbb pszichiátriai problémával találkoztam. Ez idő alatt munkám szerves részét képezték egyrészt a pszichodiagnosztikai vizsgálatok (személyiség-és teljesítménytesztek, demencia vizsgálatok) másrészt pedig a pszichoterápiás jellegű tevékenység, mind egyéni, mind pedig csoportos formában, valamint az orvostanhallgatók gyakorlati oktatása. Mindemellett részt veszek egy kutatásban, melynek célja a krónikus veseelégtelenség életminőségre gyakorolt hatásának feltérképezése.

Véleményem szerint ahhoz, hogy egy pszichológus hiteles szakemberré váljon, elengedhetetlen a folyamatos tanulás, továbbképzés, valamint a sajátélmény terápia. A klinikai szakpszichológusi szakvizsga megszerzéséhez szükséges 150 órás önismeretemet aktív analitikus irányzatú egyéni sajátélmény terápiában szereztem, a pszichoterapeuta szakképzés és a fókuszált pszichodinamikus pszichoterápia módszerspecifikus képzés részeként pedig analitikusan orientált sajátélmény terápiában vettem részt.