Mitől függ, kialakul-e a vonzalom?

A hasonlóság vonzó?

Számos vizsgálat arra enged következtetni, hogy erős fizikai vonzalmat gyakran azok a személyek váltanak ki belőlünk, akik bizonyos szempontból hozzánk hasonló fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy legalábbis mi magunk ösztönösen úgy érezzük, hogy az illetőben van valami hozzánk hasonló. Természetesen ez általában nem tudatos szinten zajlik. Az ösztönösen észlelt hasonlóságon alapuló vonzalom teóriáját támasztják alá többek között azok a kutatások, melyekben a résztvevőknek különböző arcokat kellett rangsorolniuk aszerint, hogy mennyire tartják azokat vonzónak. Az eredmények alapján a személyek azt az arcot találták a legvonzóbbnak, melyben a saját arcvonásaikkal találkoztak, azaz az esetek döntő többségében azt a képet választották, amelyet úgy alakítottak át előzőleg, hogy az illető arcvonásait összekeverték egy ellenkező nemű személy arcvonásaival.

Ugyanakkor a kutatások eredményeiből az is kiderül, hogy a vonzónak minősített személyekről a vizsgálatok résztvevői egyúttal azt is feltételezték, hogy bizalomgerjesztőbbek, megbízhatóbbak és hűségesebbek lehetnek, mint a számukra kevésbé vonzó személyek. Ezen felsorolt tulajdonságok meglétéről vagy éppen hiányáról tehát sokszor már pusztán egy arc, különösen egy tekintet vagy akár egy nonverbális gesztus észlelése alapján képesek vagyunk feltételezésekbe bocsátkozni. Egy tartós párkapcsolatban érthető módon különös jelentősége van a megbízhatóságnak mint tulajdonságnak, ezért nem véletlen, hogy a fizikai paraméterek értékelésénél is befolyásol minket az a meggyőződésünk, hogy az  illetőre ez a tulajdonság jellemző. Annak feltételezése tehát, hogy az illető megbízható és hűséges, fizikailag is vonzóbbá teheti őt a szemünkben.

A vonzalom hasonlóság-elmélete alapján továbbá feltételezhetjük, hogy a tudattalanul sajátunkhoz hasonlatosnak érzékelt arcvonások az ismerősség érzését is kelthetik bennünk, azért hathatnak ránk ilyen erőteljesen.  Értelemszerűen számos tulajdonságot, vonást örökölhetünk szüleinktől, vagyis melyekkel mi rendelkezünk, illetve melyeket felfedezni vélünk egy másik személyben, egyúttal rájuk is emlékeztetnek bennünket. A szüleinkhez mint elsődleges gondozóinkhoz kapcsolódó korai tapasztalat, mely alapján rájuk számíthatunk, tehát magyarázhatja, hogy miért is tartjuk sok esetben a hozzánk hasonló embereket egyúttal bizalomgerjesztőbbnek és megbízhatóbbnak is. Mindemellett a fizikai megjelenésen alapuló hasonlóság észlelése annak a benyomásnak a kialakulásához is hozzájárul, hogy az illető olyasvalaki, aki személyiségvonásait illetően is hozzánk hasonló ember lehet, ami tovább fokozza vonzerejét.

Mindezek alapján azonban könnyen beláthatjuk, hogy a vonzalom kialakulásában a „felszíni”, fizikai tulajdonságoknak valóban nagy szerepe van, azonban az ezek alapján levont ösztönös, sokszor nem is tudatosuló következtetések időnként félrevezetőek lehetnek, és csak jóval később döbbenünk esetleg rá, hogy valójában nem sok hasonlóság van közöttünk az illetővel. Ez tehát azt jelenti,-mint ahogy már korábban is utaltam rá-, hogy ha valakit vonzónak tartunk, hajlamosak vagyunk olyan tulajdonságokkal is felruházni őt, melyekkel valójában nem rendelkezik. Többek között erre is utal tehát a fentebb említett közismert kifejezés, mely szerint a „szerelem vak”.

 

A vonzalom biokémiai háttere

A szexuális ösztönkésztetés, drive természetesen nem csak az emberekre jellemző, hanem az állatvilágban is ugyanúgy jelen van mint fontos hajtóerő.  A vonzalom az állatvilágban elsősorban az energiaszint emelkedésében, a kiszemelt egyedre összpontosuló figyelemben, illetve a megszerzésére és „birtoklására” irányuló törekvésben érhető leginkább tetten.

A szexuális drive neuroendokrinális hátterét illetően közismert tény, hogy emlősökben elsősorban az ösztrogénekkel és androgénekkel hozható összefüggésbe. Agyi képalkotó eljárásokkal egyértelműen kimutatható bizonyos agyi területek fokozott aktivációja  a szexuális arousal-lal összefüggésben, többek között ilyen a hypothalamus vagy az amydala.

Mindemellett jellemző, hogy a phenil-etil-amin (PEA) serkenti, illetve szabályozza a norepinefrin és a dopamin termelését, és egyidejűleg csökkenti a szerotonin-szintet. A fokozott norepinefrin termelődés elsősorban olyan fiziológiai reakciókat produkál, mint pl. a torokban dobogó szív, a tenyér izzadása vagy a vérnyomás megemelkedése.

A dopaminról köztudott, hogy az agy jutalmazó rendszerével hozható összefüggésbe, vagyis olyankor termelődik, amikor valamilyen számunkra kellemes érzéssel járó élményt élünk át, ilyen lehet akár pl. az étkezés is. Ugyanakkor a szerelem hatására a dopamin a különböző függőségek esetén tapasztalható mennyiségben termelődhet, ez okozza az eufória érzését. Tulajdonképpen tehát ez az oka annak, hogy a szerelem is egyfajta függőséget eredményez. Mindeközben pedig annak hátterében, hogy ilyenkor a prioritások teljesen átalakulhatnak, valamint hogy a hétköznapi teendők kevésbé érdekelnek bennünket, vagy képtelenek vagyunk ezek elvégzésére megfelelően összpontosítani, a szerotonin-szint csökkenése is áll. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy szexuális együttlét során endorfin szabadul fel, ami szintén hozzájárul a határtalan boldogság érzéséhez.

Ugyanakkor az oxitocin termelődésének is nagy jelentősége van a szerelem, illetve elsősorban a kötődés kialakulásában, ugyanis a szerelmesek az egymás közelsége során átélt euforikus állapotot szeretnék minél gyakrabban megtapasztalni, így igyekeznek egyre több időt együtt tölteni, ami pedig további oxitocin termelődését eredményezi.

 

Felhasznált szakirodalom:

Brewer, G., Abellb, L. (2017). Machiavellianism, Relationship Satisfaction, and Romantic Relationship Quality. Europe’s Journal of Psychology, Vol. 13(3), 491–502, doi:10.5964/ejop.v13i3.1217

Grant-Jacob, J. A. (2016). Love at First Sight. Frontiers in Psychology. DOI:10.3389/fpsyg.2016.01113

Lopez-Cantero, P. & Archer, A. (2020). Lost Without You: the Value of Falling out of Love. Ethical Theory and Moral Practice. doi.org/10.1007/s10677-020-10067-2

Sadikaj, G., Moskowitz, D. S., Zuroff, D. C. (2017). Negative affective reaction to partner’s dominant behavior influences satisfaction with romantic relationship- Journal of Social and Personal Relationships  Vol. 34(8) 1324–1346  DOI: 10.1177/0265407516677060

Sternberg, R. J. & Weis, K.: The New Psychology of Love. New Haven, Yale University, 2008.

Sumter, S. R.,  Peter, J.,  Valkenburg, P. M. (2013).  Perceptions of love across the lifespan- Differences in passion, intimacy, and commitment. International Journal of Behavioral Development. DOI: 10.1177/0165025413492486

Swami, V. (2011). Love at First Sight? Individual Differences and the Psychology of Initial Romantic Attraction. The Wiley-Blackwell handbook of individual differences. Oxford Wiley.  DOI: 10.1002/9781405184359.ch29

Torras-Gómez, E., Puigvert, L. Aiello, E., Khalfaoui, A. (2020). Our Right to the Pleasure of Falling in Love.  Frontiers in Psychology.doi.org/10.3389/fpsyg.2019.03068

Yu, V.,  Kostenko, K, Klein, G (2018). Self-Determination in Romantic Relationships: Findings from the Russian Adaptation of the Couple Motivation Questionnaire. Basic Research Program. Series: Psychology.

 

Szerelem első látásra?

Avagy a vonzalom és szerelem pszichológiai megközelítése

A szerelem egy olyan jelenség, mely kétségkívül kultúrától függetlenül évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Számos irodalmi alkotás, filozófiai megközelítés kísérelte már meg illusztrálni, megfejteni, hogy hogyan is hat ránk ez a semmihez nem hasonlítható állapot. Mindenesetre mind a világirodalmi alkotásokat, mind a különböző kultúrák mítoszait, legendáit elemezve, valószínűsíthető, hogy valóban egy univerzális, kultúrákon átívelő jelenségről van szó.

 

Mit nevezünk romantikus szerelemnek?

A pszichológiai kutatások eredményei alapján a romantikus szerelem érzések, motívumok és viselkedésbeli megnyilvánulások sajátos konstellációja. Jellemzően azzal kezdődik, hogy egy különleges lényként kezdünk a másikra tekinteni, illetve figyelmünk fókuszába csak ő kerül, szinte a kényszergondolatok intruzív jellegéhez hasonlóan minden gondolatunkat ő tölti ki. Hajlamosak vagyunk általunk fontosnak vélt, de valójában olyan tulajdonságokkal is felruházni őt, melyekkel esetleg nem rendelkezik, hiányosságait pedig figyelmen kívül hagyni, vagy nem tudomást venni róluk. Ez az időszak tehát tulajdonképpen az idealizáció szakasza.

Sokan ilyenkor rendkívül energikusnak érezhetik magukat, alvásigényük csökken, hangulatukat illetően pedig gyakran eufóriához hasonló állapotot tapasztalhatnak. Szinte minden napi tevékenységet alárendelhetnek a szerelmükkel együtt töltött időnek, vagyis átalakulnak életükben a prioritások. Ha pedig mégis nélkülözniük kell a társaságát, intenzív frusztrációt élhetnek át. Ez a frusztráció, depriváció azonban sokszor még inkább növeli, táplálja a szenvedélyt, a szerelmük „tárgya” iránti vágyódást, vagyis tulajdonképpen kialakul egy érzelmi függőség. Összességében tehát a szerelem mind affektív, mind kognitív szinten egy módosult tudatállapotot eredményez.

 

A szerelem valóban vak, avagy mennyire számít a szépség?

Az emberek többségének meggyőződése, hogy a „szép emberekhez” többen vonzódnak. Valóban számos kutatási eredmény meg is erősítette, hogy a szépségnek jelentős szerepe lehet a vonzalom kialakulásában, bár egyáltalán nem tekinthetünk rá kizárólagos tényezőként.

Az azonban valószínűsíthető, hogy ha valakit szépnek tartunk, hajlamosak vagyunk más, általunk előnyösnek vélt tulajdonságokat is hozzárendelni.  Ezt az attribúciós jelenséget Dion, Berscheid és Walster (1972) úgy határozták meg rendkívül egyszerűen, hogy sokszor ösztönösen azt gondoljuk, hogy „ami szép, az jó”. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy az általunk fizikai értelemben vonzóbbnak tartott személyekről azt feltételezzük, hogy szociálisan is vonzó személynek számít, azaz mások által is elfogadottabb, népszerűbb. Mindez pedig azt eredményezi, hogy általában véve pozitívnak számító személyiségjegyeket társítunk hozzá.

Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a vonzalom kialakulásában szerepet játszó faktorok közül a  fizikai tulajdonságokat sokkal könnyebb vizsgálni, mint egyéb, kevésbé egyértelműen megragadható, nehezebben mérhető személyiségváltozókat, illetve kétségtelen, hogy először a külső jegyeket észleljük. Mindenesetre ma már tudjuk, hogy a szépségen kívül kifejezetten fontos szerepe van a nonverbális kommunikációnak, a humorérzéknek, a népszerűségnek, elismertségnek, a jó kommunikációs készségnek, a hasonló szocioökonómiai háttérnek, iskolázottsági és intelligencia-szintnek, valamint a hasonló vallási és politikai beállítódásnak.

 

Mit jelent a „szerelem első látásra”?

Egyes pszichológiai kutatások eredményei arra világítottak rá, hogy a jelenség valóban létezik, legalábbis bizonyos emberek tényleg képesek belőlünk azonnal ösztönös vonzalmat kiváltani. A vonzalom felébredésében, illetve kifejezésében először általában a szemkontaktus felvételének  van a legnagyobb  szerepe, nyilvánvalóan ez szükséges ugyanis ahhoz, hogy egyáltalán detektáljuk valakinek a tulajdonságait, illetve a ránk és jelzéseinkre adott reakcióját. Egészen pontosan egy 100 ms-ig tartó pillantás elegendő annak megalapozásához, hogy onnantól kezdve valakire mint potenciális partnerre tudjunk tekinteni.

Általánosan ismert tény, hogy minél inkább felkelti valaki az érdeklődésünket, minél jobban tetszik, annál hosszabb ideig szeretnénk a szemébe nézni, elmerülni a tekintetében. Azzal, hogy az egyén vonzalmát közvetíti az általa vonzónak talált személy felé, megteremti annak lehetőségét, hogy annak fogadója visszafelé is kifejezze, igazolja azt. A szemkontaktus ereje tehát abban rejlik, hogy megerősítheti az egyén hitét abban, hogy a vonzalmát fogadó fél megfelelő partner lehet, mivel egyáltalán képes volt detektálni az általa leadott jelzést, vagyis ebből pedig az következik, hogy nyilvánvalóan ugyanazt érzi, mint ő. A kölcsönös vonzalom szemkontaktus általi kifejezése révén tehát már abban a pillanatban létrejöhet egy azonnali kimondatlan érzelmi egyesülés. Erre mondhatjuk, hogy „szerelem első látásra”.

.

Felhasznált szakirodalom:

Brewer, G., Abellb, L. (2017). Machiavellianism, Relationship Satisfaction, and Romantic Relationship Quality. Europe’s Journal of Psychology, Vol. 13(3), 491–502, doi:10.5964/ejop.v13i3.1217

Grant-Jacob, J. A. (2016). Love at First Sight. Frontiers in Psychology. DOI:10.3389/fpsyg.2016.01113

Lopez-Cantero, P. & Archer, A. (2020). Lost Without You: the Value of Falling out of Love. Ethical Theory and Moral Practice. doi.org/10.1007/s10677-020-10067-2

Sadikaj, G., Moskowitz, D. S., Zuroff, D. C. (2017). Negative affective reaction to partner’s dominant behavior influences satisfaction with romantic relationship- Journal of Social and Personal Relationships  Vol. 34(8) 1324–1346  DOI: 10.1177/0265407516677060

Sternberg, R. J. & Weis, K.: The New Psychology of Love. New Haven, Yale University, 2008.

Sumter, S. R.,  Peter, J.,  Valkenburg, P. M. (2013).  Perceptions of love across the lifespan- Differences in passion, intimacy, and commitment. International Journal of Behavioral Development. DOI: 10.1177/0165025413492486

Swami, V. (2011). Love at First Sight? Individual Differences and the Psychology of Initial Romantic Attraction. The Wiley-Blackwell handbook of individual differences. Oxford Wiley.  DOI: 10.1002/9781405184359.ch29

Torras-Gómez, E., Puigvert, L. Aiello, E., Khalfaoui, A. (2020). Our Right to the Pleasure of Falling in Love.  Frontiers in Psychology.doi.org/10.3389/fpsyg.2019.03068

Yu, V.,  Kostenko, K, Klein, G (2018). Self-Determination in Romantic Relationships: Findings from the Russian Adaptation of the Couple Motivation Questionnaire. Basic Research Program. Series: Psychology.

 

A kényszerbetegség  kezelése

A Freud nevéhez köthető klasszikus pszichoanalízisből az évek során további analitikus irányzatok fejlődtek ki, ilyen az ego-pszichológia, a tárgykapcsolat elmélet, valamint a szelf-pszchológiai elméletek. A különböző pszichoanalitikus és pszichodinamikus terápiás irányzatok legfőbb jellemzője, hogy a tünetek hátterében húzódó, a gyermekkorban gyökerező tudattalan folyamatok, késztetések, érzések feltárására irányulnak. Léteznek hosszú és rövid pszichodinamikus terápiák. Előbbihez tartozik a klasszikus analízis, ami évekig tart és a szabad asszociáció módszerévél dolgozik. A rövid terápiák ezzel ellentétben időhatárosak és egy körülhatárolt fókusszal dolgoznak.

A kényszerbetegségre vonatkoztatva mindez azt jelenti, hogy a pszichodinamikus terápiában a páciens segítségével feltárják a tünetek hátterében álló tudattalan problémát. A terápiás folyamatban kiemelt jelentősége van a páciens és a terapeuta között kialakuló kapcsolatnak, mely szintén segít megérteni a tünetek mögött rejlő kapcsolati dinamikát is.

A tanuláselméleti modellekből alakultak ki a viselkedésterápiás irányzatok, valamint a kognitív-viselkedés terápia is. Az ingerelárasztásos módszer, illetve a szisztematikus deszenzitizálás viselkedésterápiás módszerek, melyek azon belül is az expozíciós technikák csoportjába tartoznak. Az expozíció elnevezés arra utal, hogy a beteget kontrollált módon a tüneteit kiváltó helyzetbe „helyezzük”, vagyis konfrontáltajuk a tünetkiváltó ingerkörnyezettel. A szorongáskiváltó helyzettel való konfrontáció  történhet képzeleti síkon vagy a valóságban is, illetve fokozatosan, kis lépésekben vagy akár azonnal is.

 

Szisztematikus deszenzitizálás:
A viselkedésterápia klasszikus módszere, melynek kidolgozása Joseph Wolpe nevéhez fűződik (1950-es évek). A módszer lényege, hogy a korábban szorongáskeltő helyzetet relaxált állapottal társítjuk, mely tulajdonképpen a szorongással ellentétes aktivitás. Ennek köszönhetően az adott helyzet szorongáskeltő potenciálja fokozatosan csökken. Az eljárást először fóbiás betegeknél alkalmazták, és manapság is ők jelentik az egyik fő célcsoportot.

A deszenzitizálás lépései:

  1. Relaxációs tréning:

Leggyakrabban a Jacobson-féle progresszív relaxációt alkalmazzák. A különböző izomcsoportokra kiterjedő relaxációs gyakorlatokat két ülés között a betegnek célszerű egyedül is gyakorolnia.

  1. Szorongáshierarchia összeállítása:

Először összegyűjtjük a beteg számára szorongáskeltő helyzeteket, majd ezeket témakörök szerint csoportosítjuk (pl. megszólalástól való félelem, utcai helyzet stb.), végül pedig az egyes témakörökön belül rangsoroljuk a helyzeteket a kiváltott szorongás mértéke, azaz súlyossága alapján. Általában 100-as szám jelöli a beteg számára legintenzívebb szorongással járó helyzetet, míg a 0 azokra a szituációkra vonatkozik, amelyekben a beteg teljesen nyugodt tud maradni.

  1. A deszenzitizálás gyakorlata a következő lépésekben valósul meg:
    • relaxáció
    • a sorrendben legenyhébb inger exponálása
    • újabb relaxáció
    • következő szituáció elképzelése
    • relaxáció, nyugalmi kép aktiválása

 

Ingerelárasztás:
„Mélyvíz”-technikának is nevezik, mert a deszenzitizálással szemben itt a fokozatosság helyett a beteget egyből a legintenzívebb szorongáskiváltó helyzettel szembesítik, illetve maga a konfrontáció általában tartós. A konfrontáció tartóssá tételére azért van szükség, hogy a szokásos elkerülő-menekülő reakciókat blokkoljuk, vagyis nem engedjük, hogy kilépjen a helyzetből. Ezáltal kénytelen szembesülni saját szorongásos reakcióval, míg végül megtapasztalja, hogy előzetes várakozásai ellenére nem következett be a feltételezett katasztrófa. Lényeges különbség a szisztematikus deszenzitizáláshoz képest, hogy az ingerelárasztás során nem alkalmaznak szorongáscsökkentő technikákat, azaz pl. relaxációt vagy hipnózist.
Az ingerelárasztás is történhet képzeleti úton (pl. kígyófóbia esetén képzelje el a beteg, hogy kígyókkal teli ágyába fekszik, érezze, ahogy végig csúsznak a testén), vagy a valóságban (pl. kényszeres betegek nomád tábori körülmények között kénytelenek számukra szorongást provokáló ingerekkel érintkezni, vagyis nincs lehetőségük elkerülni azokat).

Hogyan kezeli a kényszerbetegséget a kognitív-viselkedésterápia?

A kognitív-viselkedésterápiás megközelítés Aaron Beck nevéhez fűződik, mely tulajdonképpen úgy tekint a pszichés betegségre, mint az információfeldolgozás zavarára.  Alapelve, hogy a zavar hátterében diszfunkcionális attitűdök, maladaptív sémák állnak, melyek alapvetően meghatározzák érzéseinket, viselkedésünket, de még testi érzeteinket is. A terápia során különböző technikákkal (pl. gondolatnapló) először megpróbálják azonosítani a személyre jellemző automatikus gondolatokat, majd ezek segítségével a mélyebben rejlő téves hiedelmeket, sémákat is. A cél ezen gondolatok, hiedelmek átstrukturálása, valamint a személyre jellemző kognitív torzítások felismerése és korrigálása.

Végül pedig meg kell említenünk a rendszerszemléletben gondolkodó családterápiás irányzatokat is. A családterápia során az ún. indexpáciens családtagjainak bevonásával együtt próbálják megérteni, hogy a tünetek milyen családi működési zavart jelezhetnek.

 

Felhasznált irodalom

Füredi, J. & Németh, A. (2015). A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Könyvkiadó,
Budapest.
Mórotz, K., Perczel Forintos, D. (2010). Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó,
Budapest.
Németh, A. (1994). Kényszerbetegség. Cserépfalvi Kiadó, Budapest.
Szőnyi, G., & Füredi, J. (2008). A pszichoterápia tankönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Tringer, L. (2010). A pszichiátria tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest.

 

A kényszerbetegség kialakulásának okai

A kényszeres jelenségekről elmondható, hogy sokáig nem tudták őket egyértelműen elkülöníteni a tébolytól, azaz a ma pszichózisként számon tartott állapotoktól. A középkorban az is jellemző volt, hogy pl. az akaratlanul a tudatba furakodó Istenkáromlással kapcsolatos gondolatokra úgy tekintsenek, mint a Sátán művére, befolyására. A XIX. században Esquirol, illetve Westphal  munkássága azonban áttörést hozott a kényszeres jelenségekhez való viszonyulást illetően. Esquirol ugyanis a belátás képességének megtartottsága alapján elkülöníti a kényszergondolatokat a téveszméktől. Hangsúlyozza, hogy a kényszerbetegek tisztában vannak a számukra elfogadhatatlan gondolat irracionalitásával, vagyis azokra mint „saját tudatuk, elméjük termékeire” tekintenek.
Westphal Über Zwangsvortellungen című művében pedig egyértelműen elkülöníti a kényszeres zavart mind a pszichotikus és melankólikus állapotoktól, mind pedig a hipochondriától.

 

A következő úttörő elmélet Sigmund Freud nevéhez, illetve a pszichoanalízishez köthető. Freud 1908-ban írta le a betegséget, és azonosította a kényszeres zavarban szenvedők legtipikusabb jellemvonásait.  A nevéhez fűződő pszichoszexuális fejlődéselmélet szerint a gyermek fejlődése során a libidó, azaz a szexuális ösztön, energia különböző területeket „száll meg”. Freud öt különböző pszichoszexuális fejlődési szakaszt nevez meg, amelyekben más-más erogén zónának van meghatározó szerepe. Amennyiben valamely fejlődési szakaszban a szülőkkel való kapcsolat zavart szenved, akkor abban a szakaszban fixáció jöhet létre. Szerinte a kényszer kialakulása a második, azaz az anális szakaszhoz köthető, amelyben a széklet elengedése-visszatartása feletti kontroll megtanulásának, megélésének van kiemelt jelentősége, valamint annak, hogy a szülők hogyan és milyen mértékben korlátozzák, büntetik a gyermeket a székeléssel összefüggésben. Szerinte a túlzott szülői szigor hozzájárulhat ahhoz, hogy az illető internalizálja, azaz belsővé tegye a szigorú normákat. Ennek következménye a szigorú felettes-én, valamint a makacs, rigid személyiségvonások kialakulása, illetve a  perfekcionizmus, a rendszeretet és az állandó kontrollra való törekvés.  Mindebből következik, hogy az OCD kialakulásában jelentős szerepet játszanak a visszaszorított ösztönkésztetések, illetve az ezzel összefüggésben a szeretett személy, szülő iránt érzett harag megjelenése, valamint annak elfojtása.

A következő fontos elmélet a tanuléselméleti modell. Ez alapján a kényszercselekvésre úgy kell tekintenünk, mint egyfajta aktív elkerülő viselkedésre, melynek célja a szorongás csökkentése.  Mivel a kompulziók hatására a szorongás valóban enyhülhet átmenetileg, azaz rövid távon, így ez az inadekvát viselkedés rögzülni fog.

Köztudott, hogy a kényszercselekvésekre egyfajta sztereotip jelleg jellemző. A sztereotípia bizonyos szempontból adaptív értékkel bír. Ha megtanuljuk, hogy egy adott viselkedés következménye általában ugyanaz – jelen esetben a feszültség csökkenése-, könnyen belátható, hogy a viselkedés fennmarad, ugyanis a feszültség oldódása a viselkedés ismétlésére késztet bennünket. Egy bizonyos számú ismétlés után pedig kialakul a meggyőződés, hogy a viselkedést már nem kell próbálgatni újra és úra, hanem megtanuljuk, hogy az eredményes, így úgy tűnik számunkra, hogy a legkisebb energiabefektetéssel végrehajtható. Mindennek az lesz hosszú távon a következménye, hogy a külső visszajelzés, feedback egyre kevésbé tudja befolyásolni a viselkedést. Ugyanakkor tény, hogy az eredendően a szorongás oldására irányuló kényszercselekvések paradox módon éppen növelni fogják a szorongás élményét, súlyos szenvedést okozva ezzel a betegnek.

Végül fontos említést tennünk a rendszerszemléleti megközelítésről is, melynek alapelve bármely pszichiátriai zavar esetén, hogy a tünethordozó személy a patológiás családi rendszer, dinamika jelzője, vagy más néven ő az indexpáciens, ezért a zavart úgy érthetjük meg, ha megértjük annak a rendszernek a működését, amelyben a páciens él.

 

Felhasznált irodalom:

Füredi, J. & Németh, A. (2015). A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Mórotz, K., Perczel Forintos, D. (2010). Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Németh, A. (1994). Kényszerbetegség. Cserépfalvi Kiadó, Budapest.
Szőnyi, G., & Füredi, J. (2008). A pszichoterápia tankönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Tringer, L. (2010). A pszichiátria tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest.